2009. május 13., szerda

Internet tanfolyam tapasztalatai

Befejeződött egy intenzív tanulási szakasz, amiről én úgy gondoltam koromnál fogva már nem is lesz.

Témámként egy-egy mondatban írnék a tapasztalataimról.

Az, hogy távoktatás félelmetesen hangzott, most utólag azt mondom nem az. Kitűnő oktató
videók segítették munkánkat.

A diigó a nagy megpróbáltatás. Azt hittem feladom. Angol nyelvtudás híján nagyon nehéz volt.
Segített oktatónk kisszótára. Némi biztatással végül is sikerült. Egyenlőre használni nem fogom.
Ahhoz még egyszer át kellene tanulmányozni. Vagy kétszer?

A blog írás, talán a kedvenc témám. Könnyebben is ment. A közös blog szerkesztés igen érdekes feladat volt, hiszen nem ismertük egymást. Szeretném, ha a jövőben is megmaradna a blog, igen érdekes témákkal foglalkozó embereket ismerhettem meg. Továbbiakban is érdekel amit csinálnak.

A Picassaweb, ebből a témából jó lenne még többet megtanulni. Saját céljaimra is tudnám
használni.

A google dokumentumok számomra teljesen ismeretlen téma volt. Nagyon praktikus
ismereteket szereztünk. Egy regisztrációval számtalan lehetőség! Valamennyit tudom majd hasznosítani. Talán az űrlap kivételével.

Google csoportok, érdekes és nem is túl bonyolult. Pillanatnyilag nem tudom fogom-e használni. az biztos, hogy sokat tanultam a számítógép kezeléséről, biztonságosabb használatáról.

Google Reader - RSS feed szintén használható ismereteket adott.

Az igoogle kezdő oldalát máris használom.

Csak köszönetett mondhatok oktatónknak kitartó munkájáért és türelméért.

2009. április 15., szerda

Google naptár blogba ágyazása



Harmadik kisérlet, hátha sikerül.

Google naptár blogba ágyazása

.c


Újabb kisérlet, valami, nem volt jó a kódnál.

Google naptár blogba ágyazása

Elkészült az első google naptáram is.
Bár a számítógépem mindent megtett, hogy ez ne így legyen.
Többszöri lefagyás után sikerült.

.c

2009. április 9., csütörtök

Űrlap készítés

Elkészült az első elektronikus kérdőívem vagyis űrlapom. Sajnálom,hogy amíg aktív dolgozó voltam ezek a hasznos dolgok nem álltak rendelkezésemre.

2009. április 8., szerda

Bemutató

Az alábbi prezentáció, bemutató egy szabadon választott téma alapján készült a tananyag elsajátítása érdekében. Láthatjuk, hogy a prezentációnk saját blog bejegyzésünkben hogyan
néz ki.



A prezentáció teljes méretben is megtekinthető erre a linkre kattintva.

2009. április 7., kedd

Oktatás tapasztalatai




Számomra a távoktatás teljesen ismeretlen dolog volt mostanáig. Megvallom tartottam is tőle.

A kezdetekről.

Nagyon nehezen lendültem bele. Az angol nyelvtudás hiánya miatt úgy éreztem nem fogok megbirkózni a tananyaggal. Sokat segített a Vincze Andi által szerkesztett "kisszótár" és az
oktató videók. Egy kis telefonos azonnali segítség néha jól jött.

Részemről biztos , hogy a diigó kezdő lépései után megpróbálom tovább tanulmányozni.

Na ez eddig megvolt!

Innen már valamivel egyszerűbb volt a továbbhaladás. A blogírás, a dokumentum szerkesztés.

Összességében mondhatom megérte az erőfeszítés. Nagyon sokat tapasztaltam, tanultam már
eddig is. Azért is jelentkeztem a tanfolyamra, hogy valamivel jobban tudjam kihasználni az
internet számtalan lehetőségét.